Nem vagyok az a típus, aki szívesen ücsörög a sorok szélén iskolai rendezvényeken, de most valahogy mégis jól esett. A tornaterem zsibongott, a gyerekek lelkesen készülődtek a tavaszi műsorra, mi pedig szülők – ahogy az lenni szokott – egymás mellett ültünk, mosolyogtunk, bólogattunk, és próbáltuk értelmezni, hogy a mi gyerekünk most éppen merre szalad a színpadon.
A lányom legjobb barátnőjének anyukája mellém keveredett. Már régóta ismertük egymást, de most valahogy több jutott a beszélgetésből, mint a szokásos „nálatok hogy telt a hétvége?” típusú udvariaskodás. Éppen arról meséltem neki, hogy aggódom kicsit: a kislányom okos, vidám, de a kiejtésével és a figyelmével néha baj van. Nem szeretem túlaggódni a dolgokat, de úgy érzem, nem lenne baj, ha valaki hozzáértő is ránézne.
Ő pedig, mintha csak erre várt volna, halkan elmosolyodott, és azt mondta: „Mi már jártunk hasonló cipőben. Mi a Mosolykulcs Fejlesztőház csapatához fordultunk, és azóta sokkal jobb minden.”
És ekkor elkezdődött egy beszélgetés, ami végül sokkal többet adott, mint az aznapi műsor (bár le kell szögeznem, hogy nagyon ügyesek voltak a gyerekek!).
Mondtam Annának (a másik anyukának), hogy meséljen nekem erről a helyről, és amiket megtudtam, valami fantasztikus infók!
A Mosolykulcs Fejlesztőház nem csupán egy hely, egy helyszín, hanem elvontabb annál: ez egy szemlélet. Olyan emberek gyűjtőhelye, akiknek ez hivatás, hisznek benne, akik nem csak a problémára figyelnek, hanem a gyermekek fejlődésének egészére. Mert minden csak eleme, része valami nagyobbnak. A logopédia náluk nem szótaggyakorlás egy padnál, hanem játékos, élményszerű fejlődés. A figyelemzavar nem nyűg, hanem egy újabb lehetőség arra, hogy megértsük, a gyerek hogyan működik, és mit tehetünk érte, vele, vele együtt.
És ami különösen megnyugtatott: nem kell mindent előre tudni. Nem várják el, hogy én diagnózissal a kezemben kopogtassak. Elég az, ha szülőként azt érzem: valami nem teljesen kerek. Innen indul a közös út.
Anna mesélte, hogy a lánya korábban alig mert megszólalni az osztályban, most meg ő a versmondó csapat egyik lelkes tagja. És nem azért, mert megtanították neki, hogy kell beszélni, hanem mert megtalálták, hol szorul támogatásra, hogyan lehet motiválni, hogyan lehet vele valódi kapcsolatot kialakítani.
Ez a hozzáállás engem teljesen megfogott. Mert valljuk be: a mai világban, ahol minden gyors és sablonos, egy olyan hely, ahol valóban időt és figyelmet kap egy kisgyerek, igazi kincs. És nekünk, szülőknek, pontosan erre van szükségünk. Egy biztonságos háttérre, ahol nem mi vagyunk a „túlérzékeny anyák”, hanem partnerek vagyunk abban, hogy a gyerekünk a lehető legjobb önmagává válhasson. És a Mosolykulcs Fejlesztőház éppen ez a varázslatos hely.
A beszélgetés végén már nem csak a gyerekeinkről volt szó. Rájöttem, hogy az, hogy egy szülő képes kérni, érdeklődni, segítséget elfogadni, az is egyfajta fejlődés. Egy fejlesztőház nem csak a gyereket fejleszti, hanem minket is segít abban, hogy bátrabbak legyünk, tudatosabbak, türelmesebbek.
Ha Te is azt érzed, hogy gyermekednek jól jönne egy kis támogatás, legyen szó beszédről, mozgásról, figyelemről vagy érzelmi biztonságról, ne habozz! A Mosolykulcs Fejlesztőház szakértői nemcsak szeretettel fogadják a gyerekeket, hanem segítenek neked is abban, hogy tisztábban láss.
Ha bizonytalan vagy, kezdheted egy iskolaérettségi vizsgálattal – ez semmiről nem dönt helyetted, de segít megerősíteni az érzéseidet vagy épp új irányokat mutat. Keresd őket bizalommal, mert néha egy beszélgetés, akár csak egy iskolai rendezvény szélén, elindíthat egy olyan változást, amire épp szükségetek van.